Üdvözöljük a BÖME-KECS honlapján!

A BÖME-KECS tagjai azok a vállalkozó szellemű emberek, akik segíteni akarnak bajba jutott embertársaikon.

Áldoznak szabadidejükből, saját anyagi forrásaikból, és nem riadnak vissza a veszélyhelyzetektől sem.

Alpin és speciális mentési technikánk illetve kereső kutyáink segítségével olyan helyekre is eljutunk, amelyek mások számára elérhetetlen. Így hatékonyan tudunk részt venni az eltűnt személyek felkutatásában.
Gyakran elsők között érünk a katasztrófa helyszínére, ahol elsősegélynyújtásban részesítjük a rászorulót, kapcsolatba lépünk a civil karitatív egységekkel és a hatóságokkal.

Tagjaink évente többször is mentési tréningen vesznek (vehetnek) részt, ahol elméletben és gyakorlatban, szimulált helyzetekben elsajátíthatják, begyakorolhatják a szükséges ismereteket.

A Csoportba azon emberek jelentkezését várjuk, akik a fenti területek, helyzetek valamelyikében hajlandók a segítségnyújtásra.
A KECS munkája karitatív: ellenszolgáltatás nélkül végzi tevékenységét. Felfogásunk szerint szabadidőt és költséget a segítséget nyújtó ember szívesen áldoz.

 Ön is tud segíteni!
KÉRÜNK, HOGY ADÓJA 1%-VAL TÁMOGASSA A BÖME-KECS ALAPÍTVÁNYT!
AZ ALAPÍTVÁNY ADÓSZÁMA: 18260962-2-43

Budapesti Önkéntes Mentő Egylet Katasztrófa Elhárítási Csoport Alapítvány
Budapesti Önkéntes Mentő Egylet Katasztrófa Elhárítási Csoport Alapítvány4 weeks ago
Boldog, békés Karácsonyt kívánunk minden Tagunknak és Partnerünknek!
Budapesti Önkéntes Mentő Egylet Katasztrófa Elhárítási Csoport Alapítvány
Budapesti Önkéntes Mentő Egylet Katasztrófa Elhárítási Csoport Alapítvány4 weeks ago
Penteken (az aktiv eves tuzolto kikepzes zarasakent) a 144 oras tuzoltas-vezetoi vizsgan vettek reszt tagjaink.
Budapesti Önkéntes Mentő Egylet Katasztrófa Elhárítási Csoport Alapítvány
Budapesti Önkéntes Mentő Egylet Katasztrófa Elhárítási Csoport Alapítvány1 month ago
A pontosságról kicsit pontosabban szólva: míg a GPS és a GLONASS jelenleg pár méteres hibahatáron belül dolgozik, a Galileo mindenki által használható szolgáltatása 1 méteres pontossággal képes a helymeghatározásra. Ráadásul az eddigi rendszereknél jobban belát majd zárt, fedett területekre.

Az európai rendszernek lesz zárt körű, fizetős verziója is, ami még pontosabb, pár centiméteren belüli helymeghatározást tesz lehetővé. Ezeket jellemzően kormányzatok, biztonsági szolgáltatók, illetve kutató-mentő egységek fogják majd igénybe venni. Katasztrófahelyzet esetén egyébként a kormányok dedikált, titkosított csatornán folyó hozzáférést kapnak a rendszerhez, ezzel segítve a katasztrófavédelem munkáját.

http://hvg.hu/tudomany/20161215_gps_glonass_europai_navigacio_helymeghatarozas_gnss_galileo?s=hk
Budapesti Önkéntes Mentő Egylet Katasztrófa Elhárítási Csoport Alapítvány
Budapesti Önkéntes Mentő Egylet Katasztrófa Elhárítási Csoport Alapítvány1 month ago
Vasarnap 3 tagunk sikeres kisgepkezeloi vizsgat tett!
Budapesti Önkéntes Mentő Egylet Katasztrófa Elhárítási Csoport Alapítvány
Budapesti Önkéntes Mentő Egylet Katasztrófa Elhárítási Csoport Alapítvány3 months ago
Mély megrendüléssel és döbbenettel vettük a szomorú hírt, a Katasztrófa Elhárítási Csoport egyik oszlopos régi tagja eltávozott az örök offroad mezőkre!
RYNO
a mindig vidám, és nagyhangú jó barát, aki egyik legaktívabb és legönzetlenebb segítő bajtársunk volt a korai időktől kezdve.
A BÖME – KECS örökös tagja marad, velünk lesz minden akcióban, emlékét mindvégig őrizzük!
Budapesti Önkéntes Mentő Egylet Katasztrófa Elhárítási Csoport Alapítvány
Budapesti Önkéntes Mentő Egylet Katasztrófa Elhárítási Csoport Alapítvány10 months ago
Tagjaink a Budapest Mentőszervezet törzsvezetési gyakorlatán vettek részt. A délelőtt folyamán a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, valamint a Budapest Főváros Védelmi Bizottsága egy-egy képviselője is tartott előadást.